Czirják László
Czirják László amerikai születésű, 1992 óta Magyarországon élő magyar-amerikai kettős állampolgár. Befektetésekkel és tranzakciókkal kapcsolatosan jelentős tapasztalatokkal rendelkezik az IT szektor, (ezen belül a szoftver-fejlesztés és az informatikai szolgáltatás), az olaj- és gázipar, a telekommunikáció, a média és a niche piacokra termelő cégek területén, illetve a hagyományos iparágakban. Az iEurope-ban való szerepvállalása előtt a Bankers Trust/BT Alex Brown londoni befektetési banki részlegénél a közép-kelet európai régióért felelős egyik ügyvezető igazgatója volt. Ebben a pozíciójában a strukturált finanszírozás, a vállalati pénzügy, a kockázatkezelés (derivatívák) és az értékpapír kereskedelem területén dolgozott mind az üzletfejlesztés, mind a végrehajtás fázisain, illetve részt vett vállalatfelvásárlási tanácsadási (M&A) és private equity befektetésekben is.
Pályafutásának korábbi, New York-i szakaszában Czirják úr igazgatói pozíciót töltött be az Industrial Bank of Japan amerikai befektetési banki leányvállalatainál: a Bridgeford Group-nál illetve az IBJ Schroder Banknál. Ezt megelőzően pedig dolgozott a Goldman Sachs-nál (a vállalatfelvásárlási, illetve a projektfinanszírozási csoportnál) és a Chemical Bank operatív területén.
Czirják úr jelenleg az iEurope portfóliójában szereplő cégeknél igazgatósági tag. Korábban a MOL Nyrt. igazgatósági tagja, az igazgatóság audit bizottságának elnöke volt. Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara korábbi elnöke, s jelenleg is a Felelős Vállalat Irányítás Bizottsága elnöke. Czirják úr jelenleg a United Way Resource Foundation magyarországi igazgatóságának és a Columbia Egyetem Klub magyarországi szervezetének elnöke. MBA fokozatot és mérnöki diplomát szerzett, mindkettőt kitüntetéssel a Columbia Egyetemen, New York-ban.
Dr. Hartmut Emans
Dr. Hartmut Emans a München melletti székhelyű NannO Beteiligungsholding GmbH elnök-vezérigazgatója. A NannO GmbH közép méretű vállalatokba fektet be, akár kisebbségi akár többségi tulajdonszerzés révén. Ezen tőkebefektetések során főként olyan vállalatokkal működik együtt, melyek bonyolult szerkezetük vagy nehéz helyzetük miatt (pl. átalakításra szorulnak vagy különösen kockázatos helyzetben vannak) nem célpontjai stratégiai befektetőknek vagy hagyományos pénzügyi befektetőknek. Jelenleg a NannO többségi tulajdonnal rendelkezik az AgfaPhoto Holding GmbH-ban. A megújuló energiaforrásokra szakosodott RES renergys AG-ban tulajdonolt 34%-os részesedését (melyet korábban az ABB-től vásárolt) pedig a közelmúltan értékesítette.
Emans úr több mint egy évtizedet töltött el a McKinsey-nél ahol a németországi és a japán irodákban dolgozott. Befektetői pályafutását a kilencvenes évek elején kezdte, több középméretű kelet-német cég felvásárlásával. Több más iparág mellett, jelentős tapasztalatokat szerzett a gépipar, a gyáripar, az elektrotechnika és a vegyipar területén.
Emans úr a kísérleti fizika területén szerzett Ph.D. fokozatot a Bonni Egyetemen. Németül, angolul és franciául beszél.
Paul Garrison
Paul Garrison 25 éve dolgozik a marketing területén. A Procter & Gamble-nél kezdett, majd két alkalommal is a Coca-Cola-nál dolgozott, először az USA-ban, majd a későbbiekben mint a közép-kelet európai régió marketing igazgatója, végül pedig magyarországi ügyvezetőként. A köztes időszakban tíz évig vezette saját reklámcégét az USA-ban.
Garrison úr a közelmúltban megalapította budapesti központú stratégiai tanácsadó cégét, a Garrison Group-ot,. A Garrison Group innovatív, „cutting edge” marketingtevékenységgel foglalkozik a régióban, ügyfelei közé tartozik az IKEA, a Sony PlayStation, a T-Com, az Avon, a Pfizer, az UniCredit Bank, a Bayer és természetesen a Coca-Cola. Garrison úr a Central European University Business School marketing professzora és dékánja. Gyakran hívják meg előadónak Európa és az USA vezető egyetemeire.
Constantine Gonticas
Constantine Gonticas ügyvezető partner a Novator LLP-nél, mely egy londoni székhelyű, családi tulajdonban lévő, közép-keleti európai befektetésekre szakosodott private equity csoport s melynek befektetési portfóliójában szerepelt többek között a BTC, a piacvezető bolgár távközlési vállalat; a Ceske Radiokommunice, a Forthnet, a Netia, a PLAY és az QXL. A Novatort megelőzően Constantine a Merrill Lynch-nél dolgozott, ahol közép-kelet európai, a közel-keleti valamint az afrikai térséggel kapcsolatos befektetési banki tevékenységért volt felelős. Ezt megelőzően 12 évet töltött a Credit Suisse First Boston-nál, ahol egyike volt azoknak a bankároknak, akik a kommunizmus bukását követően elsőként jelentek meg befektetőként a régióban.
Constantine az Oxfordi Egyetemen szerzett jogi diplomát.
Guy Perricone
Guy Perricone jogászként 1983-ban kezdett el a Linklaters & Paines londoni irodájában dolgozni, ahol később a nemzetközi pénzügyi és tőkepiaci kérdésekre szakosodott. Majd 1988-ban csatlakozott a Salomon Brothers-hez, ahol a közép- és kelet-európai tranzakciókra fókuszált.
1992-ben Perricone úr az S. G. Warburg londoni irodájában a Hitelpiaci Termékek Csoport munkatársa, illetve a belső menedzsment csapat tagja.
1993-ban Perricone úr és három korábbi kollégája megalapították a MeesPierson EurAmerica-t, egy Közép- és Kelet-Európára szakosodott, befektetési banki területen működő céget. A MeesPierson EurAmerica első irodáját Budapesten nyitotta, melyet a prágai, a varsói és a moszkvai követett.
1998-tól Perricone úr volt az ügyvezető igazgatója az ABN AMRO prágai székhelyű Európai Feltörekvő Piacok Vállalati Pénzügyi csoportjának, ahol a közép-kelet európai, a görögországi és a törökországi tevékenységért volt felelős.
2004-ben Perricone úr Dubaiban lett egy új befektetési banki intézet vezetője, mely a Perzsa- (Arab-) öböl mellett fekvő országokban és Szaúd-Arábiában működött, szolgáltatásai és termékei pedig vállalatfelvásárlási tanácsadásra, privatizációs tanácsadásra, tőkebevonásra és private equity kihelyezésre terjedtek ki. Perricone úr feladatai között szerepelt a stratégia kialakítása az egész csoport számára, új üzletek szerzése és a szerzett mandátumok végrehajtásának felügyelete. 2004-ben Perricone urat kinevezték a Vállalati Pénzügyi terület operatív vezetőjévé, ahol háromszáz fő irányításáért volt felelős és több százmillió eurós költségvetés felett rendelkezett.
Perricone úr jelenleg a londoni Kortárs Művészetek Intézetének (Institute of Contemporary Arts, ICA) ügyvezetője, feladata az ICA általános stratégiájának kidolgozása, a kurátorokkal és a szponzorokkal közösen a művészeti és pénzügyi célok elérése.
Doug Robbins
Doug Robbins lendületes és sikeres szónok, üzleti kérdésekkel foglalkozó workshopok elismert vezetője. Felszólalt a Kanadai Parlament Iparügyi Bizottságában, többször megjelent a CBC Venture című főműsoridőben sugárzott programjában, írt két könyvet: “Getting into Business” és “Tales from the Trenches” címmel. Rendszeres cikkíró több üzleti témájú lapban. 1974 óta Robbins úr elkötelezett hirdetője a kiválóságnak a vállalatfelvásárlási területen, több mint 38 nagyobb konferencián vett részt előadóként és workshop vezetőként.
Robbins úr volt villanyszerelő, a Bell Canada üzletkötője, és az A&W Foods Ontario állambeli franchise menedzsere. Aktív önkéntesként több civil szervezetet alapított és számos igazgatóságának a tagja. Tevékenykedett a helyi Iparkamarákban, Rotary Klubokban, újságoknál, főiskolákban és Üzletfejlesztési Egyesületekben.
Az Euro-Phoenix és a Robbinex stratégiai együttműködő partnerek.
Dante Roscini
Dante Roscini a Harvard Business School Üzleti, Kormányzati és Nemzetközi Gazdaságtan csoportjának szenior oktatója. Roscini úr 1981-ben summa cum laude Laurea fokozatot szerzett nukleáris mérnöki területen a Római Egyetemen, majd 1988-ban MBA-t a Harvardon. Mielőtt visszatért volna a Harvardra, Roscini úr húsz évet töltött New Yorkban és Londonban a befektetési banki iparágban, vezető beosztásban a három legnagyobb amerikai befektetési banknál.
A Goldman Sachs-nál 1988 és 1998 között az európai tőkepiaci területért felelős vezető. A Merrill Lynch-nél 1999 és 2004 között a globális részvénypiacok, az európai tőkepiacok és finanszírozás csoport vezetője, illetve a tőkebefektetéseket ellenőrző és az ügyvezetők előléptetéséért felelős testületek tagja. Ezt követően a Morgan Stanley-nél az olaszországi tevékenységért és az európai tőkepiaci területért felelős vezetője.
2005 és 2008 között a Morgan Stanley International Bank igazgatósági tagja.
Roscini úr átfogó tapasztalattal rendelkezik vezetői, stratégiai, pénzügyi, tervezési, kockázatkezelési és HR területeken. A globális tőkepiacok szakértője. Személyesen vezetett számos privatizációt és tőzsdei bevezetést több országban, melyek közül több az első volt az adott földrajzi területen vagy iparágban. Legutóbb regionális vezetői pozíciót töltött be befektetési banki, magánügyfeleknek nyújtott vagyonkezelési, befektetési alapkezelési, private equity, értékesítési és értékpapír-kereskedelmi területeken.
Roscini úr befektetés banki pályafutása előtt a Római Egyetemen nukleáris hasadóanyagokkal való kormeghatározással foglalkozó kutatói, a Westinghouse Electric amerikai részlegénél tervezőmérnöki és projektvezetői, illetve a Boston Consulting Group (BCG) párizsi irodájában menedzsment tanácsadói pozíciókat töltött be.
David Shasha
David Shasha pályafutását 1978. februárjában kezdte amikor is csatlakozott a Coward Chance (ma Clifford Chance) nemzetközi jogi iroda londoni csapatához. Kezdetben ügyvéd, 1980-től jogtanácsos, majd 1987-től partner. 1991 és 1995 között a Clifford Chance közép-kelet európai működésének fejlesztéséért felelős, ideértve új irodák nyitását Varsóban (1992), Budapesten (1993) és Prágában (1995). 1995 és 1997 között a Clifford Chance helyi partnere a budapesti irodában. 1997-ben visszatér a londoni irodába de továbbra is aktívan részt vesz a régiót érintő ügyekben. 2003 januárjában csatlakozott a Simmons & Simmons nemzetközi jogi irodához, mint a vállalati és kereskedelmi joggal foglalkozó terület partnere Londonban, ahol a cég energia és infrastruktúra csoportját vezette 2004-től 2009-ig.
A vállalati pénzügyi területen, Mr. Shasha foglalkozott privatizációval (tanácsadóként segítette kormányok, befektetők és pénzügyi tanácsadók munkáját), vállalat-felvásárlással, valamint nemzetközi vegyesvállalatok alapításával, magántőke bevonásával és tőzsdére vitellel a következő szektorokban: energia, pénzügyi szolgáltatások, elektronika, bányászat és gyógyszergyártás. Projektfinanszírozási tapasztalata kiterjed utak, áramellátás, vízellátás, bányászat és repülőterek finanszírozására Nagy-Britanniában és világszerte. Különösen is ismeri a közép-kelet európai régiót, részt vett tranzakciókban Boszniában, Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Koszovóban, Lettországban, Lengyelországban, Romániában, Oroszországban, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában. A Chambers Europe 2007-ben és 2008-ban vezető tranzakciós jogászként ismerte el a közép-kelet európai területen.
Jelenleg az International Financial Services London közép-kelet európai csoportjának társelnöke.
Jogi diplomáját az Oxfordi Egyetemen szerezte 1977-ben.
