Nemrég egy szemináriumot tartottam cégvezetőknek és cégtulajdonosoknak, ahol sok résztvevő nem értette hogy miért sokkal nagyobb a saját tőke költsége a hitel költségénél. Megemlítettem ugyanis hogy a hitelköltségek (pl. kamatok) általában a 4 és 8% közötti sávban mozognak a legtöbb közép-európai középvállalat számára (euróban számolva), míg a részvényesi tőke költsége (pl. belső megtérülési ráta – IRR) amit a legtöbb kockázati pénzügyi befektető elvár, legalább 25%. Több szemináriumi résztvevő egyszerűen nem tudta felfogni hogyan kerülhet a részvényesi tőke a hitel négy-ötszörösébe. Ahogyan az egyik szemináriumi résztvevő mondta: “Meg tudnám érteni, ha a részvényesi tőke 40, 50 vagy 60%-kal lenne drágább a hitelnél, de nem értem miért kerül a hitel négy-ötszörösébe.” Ez a cikk megpróbálja megmagyarázni ezt a jelenséget. Három fő ok létezik:

Először is, a hitelt általában eszközök biztosítják – ingatlanok, gépek, követelések, készletek vagy más, értékes dolgok –, amelyek a hitelező tulajdonába kerülhetnek a hitelfelvevő csődje esetén. A részvényesi tulajdon ezzel ellentétben nem jár semmiféle biztosítékkal a részvényesek által finanszírozott cégben. A részvényes nem teheti rá a kezét semmire, az egyetlen biztosíték számára a szavazati jog amelyet a közgyűlésen gyakorolhat. A korábban említett 4-8%-os kamat általában feltételezi hogy a hitelezőnek megfelelő biztosítékok állnak rendelkezésére. Egy biztosítékkal nem rendelkező hitel kamata sokkal magasabb lenne, amennyiben a hitelező egyáltalán hajlandó lenne biztosíték nélkül hitelezni (ami kevéssé valószínű).

Egy második ok amiért a részvényesi tőke költsége általában jóval magasabb a hitel költségénél az hogy a vállalat csődje esetén a hitelezőket teljes mértékben kielégítik mielőtt a részvényes bármilyen jövedelemhez is jutnának a felszámolásból. Más szavakkal: még egy fedezet nélküli hitelező is 100%-át meg kell kapja annak amivel tartoznak neki, mielőtt a részvényesek egy fillért is látnának.

Harmadszor, a cégnek a hitelezők számára kamatot kell fizetnie, akkor is ha a cég veszteséges (és a kamatfizetés elmulasztása vagy a hitelfedezeti mutatóknak való nem megfelelés fizetésképtelenné teheti a vállalatot és felszámoláshoz vezethet). A részvényesek ezzel ellentétben csak abban az esetben kapnak osztalékot ha a cég nyereséges és a szokásos üzletmenettel járó összes kötelezettségének (pl. mint a kamatfizetés) eleget tett a cég.

Szóval az egész kérdés a kockázat és a hozam közötti összefüggésre vezethető vissza. A hitelezőknek jóval kisebb a kockázata (a korábban felsorolt három ok miatt). Ha egy cég azonban rendkívül nyereséges, az ebből eredő osztalékok és tőkejövedelmek kizárólag a részvényeseket gyarapítják.

Régebben volt egy ügyfelem, egy nyilvános telefontársaság vezérigazgatója akinek egy tőkebevonási folyamatban segítettünk. Ő ragaszkodott ahhoz hogy részvényesi tőkét vonjon be mivel az „olcsóbb a hitelnél”. Több sok órás megbeszélésre volt szükség ahhoz hogy megértsük gondolatmenetét és meggyőzzük az ellenkezőjének a helyességéről. Lényegében ő azt látta hogy a cégnek a hitelezők számára nagy összegű kamatot kell kifizetnie minden hónapban, míg a tőketulajdonosok csak időnként kaptak viszonylag szerény osztalékot. (Növekedési programját finanszírozva, korábban a cég a működése során termelt készpénzt mindig visszaforgatta.) A további részvényesi tőke bevonása felhígította volna a meglévő tulajdonosok által elérhető jövedelmet, mivel bármely kockázati tőke társaság amelyik hajlandó lett volna tőkét fektetni a vállalatba, akkora tulajdonrészre tartott volna igényt amely lehetővé tette volna számára ezen befektetésükön is a legalább 25%-os belső megtérülés ráta (IRR) elérését.

Röviden: az hogy a részvényesi tőke lényegesen drágább mint a hitel, arra az alapelvre vezethető vissza hogy minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb az elvárt nyereség. És a részvénybefektetéshez kapcsolódó kockázatok lényegesen magasabbak mint a hitelnyújtáshoz kapcsolódó kockázatok.

• Email this page
• Post to Twitter